Hírek

Felsőoktatási megállapodást írt alá Magyarország Indiana állammal

A magyar kormány és Indiana állam közötti felsőoktatási megállapodást írt alá 2018. július 25-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Eric Holcomb indianai kormányzó. A megállapodás nyomán a magyarországi Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint az indianai székhelyű Notre Dame Egyetem előtt nyílik meg a lehetőség, hogy kölcsönösen szakokat indítsanak az Egyesült Államokban, illetve Magyarországon, ezzel egy újabb amerikai egyetem indíthatja el képzési programját Magyarországon.
Tovább

Jövőre újabb amerikai egyetem kezdheti meg működését Magyarországon

Jövő szeptembertől egy újabb amerikai egyetem indíthatja el a képzési programját Budapesten - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2018. július 13-án New Yorkban. A tárcavezető azelőtt nyilatkozott erről, hogy a New York-i Főkonzulátuson találkozott Jim Schellingerrel, Indiana állam kereskedelmi miniszterével, akivel megvitatta a két egyetem közötti együttműködés magyar törvényi feltételeinek részleteit.
Tovább

A debreceni Fazekas Mihály gimnázium diákjai a Főkonzulátuson

2018. Július 6-án dr. Kumin Ferenc főkonzul és dr. Király Zsuzsanna vezető konzul fogadta a Főkonzulátuson a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákjait.
Tovább

A magyar-amerikai kapcsolatok újjászületésére lehet számítani

Nem túlzás azt állítani, hogy a következő időszakban a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok újjászületésére lehet számítani - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2018. július 3-án az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének függetlenség napi fogadásán, amelyen David B. Cornstein új amerikai nagykövettel együtt mondott beszédet.
Tovább

Borvacsorával köszöntötte a Főkonzulátus a Summer Fancy Food Show magyar résztvevőit

Idén első alkalommal Magyarország is képviselteti magát Summer Fancy Food Show-n New Yorkban. Az esemény Észak-Amerika legnagyobb élelmiszeripari kiállítása, amely 2018. június 30. és július 2. között kerül megrendezésre a manhattani Javits Centerben.
Tovább